HÉTSZÍNVILÁGTÁNC

BELSŐ UTAZÁS A TÁNC EREJÉVEL


A délvidéken egy kis faluban ritmussal és mehetnékkel születtem. Amióta eszemet tudom, mozgásban van világom. Tanultam kólót, sesztorkát, kalocsait, majd jöttek a társas táncok, a hastánc, megismertem az női- és törzsi táncokat, jártam tűz-táncot, gyógyító-szabadtáncot. Hol kicsiket, hol nagyokat utaztam, hol hosszabb, hol pedig rövidebb ideig leledztem egy-egy helyen, mindig pöfögött, gurult, szállt, úszott valami velem, vagy csak vitt magától a lábam a Camino-n. Mindeközben szemem retinájába beleégtek a színek, a formák, fülembe kúsztak a dallamok, testem-lelkem magába olvasztotta a különböző kultúrák ízét. Ahogy a kagyló homokszemből gyöngyöt érlel, lelkem a tapasztalásokból az élet ritmusára egy saját táncot alkotott, a szívemben összerendeződött a ritmus és buzogva tört elő. Táncoltam, mert nem tehettem mást, táncoltam HÉTSZÍNVILÁGTÁNCOT: afrikai dobokra vörösben az elengedés táncát; latin tűzzel narancsban intim táncokat, indiai kavalkáddal sárgában a Nap táncát, indián sípokkal zöldben az érintés táncát, rappelve kékben a szavak táncát, ázsiai ütemekre indigóban táltos táncokat és magyar dallamokkal bíborban lélektáncot. Mindannyian mozgásban fogantunk és életünk első pillanatától mozgásban vagyunk, a tánc pedig egy eszköz arra, hogy megéljük sejtszinten a mozgás jelenét, tánctudás nélkül, ritmusérzék nélkül, koreográfiák nélkül, szabadon. A táncban a mozdulat a szó, amely kifejezhet érzelmet, gondolatot, magasságot, mélységet, és a szavak közti csend meghallhatja Istent, Földanyát, a Belső Hangod. A mozdulat pillanatában a szeretet árad, energiával tölt, összekapcsol a mindenséggel. A válasz benned.



A PROGRAM


HÉTSZÍNVILÁGTÁNC


HÉTSZÍNVILÁGTÁNC

Alkalmak:
Ősök tánca

Hét hetes kalandozás, hét világ zenéjére, ahol gyakorolhatod a testtudatosságot, aktivizálhatod a hét energiaközpontod!
A nők táncolják a NŐ-t és férfiak táncolják a FÉRFI-t, majd találkoznak a mozdulatban, a pillanatban, a valódiságban.

Alkalmak:
Az elengedés tánca – Vörös Afrika – gyökércsakra
Intim táncok – Narancs Latin – szexcsakra
A Nap tánca – Sárga India – napfonatcsakra
Az érintés tánca – Zöld Indián – szívcsakra
A szavak tánca – Kék Brooklyn – torokcsakra
Táltos Táncok – Indigó Ázsia – harmadikszemcsakra
Lélektánc – Bíbor Magyar – koronacsakra

Helyszín:
Előzetes egyeztetés szerint.

Indul:
Minimum 10 fő jelentkezésétől

A 7 hetes program alatt:
  •           megismerheted jobban a tested a mozdulat-figyelés által,
  •          megtapasztalhatod, hogy hol raktározol érzelmeket és hogyan engedheted el azokat,
  •           tánctudás nélkül, ritmusérzék nélkül, koreográfiák nélkül is megélheted a tánc örömét,
  •           a tánc által aktivizálhatod tested energiaközpontjait, hogy egészségesebb életet élhess,
  •           a mozgás segítheted az ülőmunka közben elnyomott belső szervek vérkeringésének javítását,
  •           gyakorolhatod a „belső mosoly”-t, ami energiával tölt fel és képes megváltoztatni az életed,
  •           egyazon ritmusra megtapasztalhatod a NŐ táncát és a FÉRFI táncát, és azok találkozását,
  •           táncolhatsz örömtáncot, élvezheted a szabadmozgást, tánctudásra, táncos előképzettségre nincs szükséged.
Praktikus információ:
  •           könnyű, laza ruhában táncolunk, ha tudsz olyan színű kendővel a derekadon, vagy olyan színű pólóban, nadrágban, amilyen színt táncolunk épp (az első alkalommal pl.: vöröset, pirosat),
  •           mezítláb táncolunk, kibontott hajjal,
  •           tiszteljük magunkat és a testünket, és megtiszteljük ezzel a másik embertársunkat, a gyakorlóteremben nem beszélgetünk, beszéddel nem vonjuk el a figyelmünket a mozgásról.
https://www.facebook.com/hetszinvilagtanc        




HÉTSZÍNVILÁGTÁNC

EGYNAPOS TÁNC

Az egynapos szabad-táncon hét világ zenéjén át kalandozhatsz a mozdulat adta szabadsággal és kreativitással. 

Miért jó táncolni? Mert gyakorolhatod a testtudatosságot?
Miért jó táncolni? Mert szabadon kifejezheted azt, ami benned van?
Miért jó táncolni? Mert fejlesztheted az intuíciód?
Miért jó táncolni? Mert találkozhatsz Nőkkel és Férfiakkal?
Miért jó táncolni? Mert jó táncolni!
Táncra fel! Mozdulj az Életedért! Táncolj magadért! 

Időtartama: 10.00-18.00

Helyszín:
Előzetes egyeztetés szerint.

Indul:
Minimum 10 fő jelentkezésétől

https://www.facebook.com/hetszinvilagtanc        




HÉTSZÍNVILÁGTÁNC

A NŐ EZER ARCA

Alkalmak:
Ősök tánca
Anya-lánya tánca
Bölcsesség tánca
Gyógyítás tánca
Csábítás tánca
Amazonok tánca
Az ezer arcú NŐ tánca

Helyszín:
Előzetes egyeztetés szerint.

Indul:
Minimum 10 fő jelentkezésétől

https://www.facebook.com/hetszinvilagtanc            
hetszinvilagtanc@gmail.com




HÉTSZÍNVILÁGTÁNC

TALÁLKOZÁSOK


Alkalmak:
Életünk során sok-sok találkozáson vagyunk túl, amelyek között vannak olyanok is, amelyekre már nem is emlékszünk, és olyanok is, amelyek örökre meghatározzák az életünket. Az, hogy mi tesz egy találkozást valódivá, sok tényező befolyásolja. Az, hogy a kapcsolódásokból lesz-e közös folytatás, vagy mindenki csak meg a maga útján tovább, azt az Idő eldönti.

Ha úgy érzed, hogy keresel valamit,
ha úgy érzed, hogy megrekedtél jelenlegi életedben ,
ha úgy érzed új ismeretségekre vágysz,
ha úgy érzed, hogy az on-line társkeresők személytelenek, ha úgy érzed, hogy valami újat szeretnél kipróbálni, akkor várlak szeretettel és gyakorold a kapcsolódást egy szabad mozgásban.
Tánctudásra nincs szükséged.

A workshop 3 részből áll:
I. ráhangolódás
II. közeledés
III. találkozás

Helyszín:
Előzetes egyeztetés szerint.

Indul:
Minimum 10 fő jelentkezésétől

https://www.facebook.com/hetszinvilagtanc            

Megjegyzések