Brüsszel (ez is)

2009.12.05. 

Soha, soha, de soha

Életemben sokszor visszaköszön, hol kedvesen, hol szépen, hol pedig felkavarón a SOHA.

SOHA nem lesz hosszú hajú barátom, s mit ad Isten, meg az Univerzum, hosszú hajú barátot, elsőre.

SOHA nem leszek képes angolul megtanulni, mondtam egykoron, s mit ad Isten, meg az Univerzum, nemhogy már megértik, amikor angolul beszélek, de már meg is szerettem a nyelvet.

SOHA sem gondoltam magamról, hogy lehetek áldozat és SOHA nem gondoltam, hogy más ember megláthatja bennem az áldozatot.

SOHA sem történhet az meg velem, hogy a kivilágított utcán ketten megtámadnak, hogy a táskámat megszerezzék, a dulakodás közben a járdáról a kocsik közt kivonszolnak az úttestre, valahogy a földre esem, ahol megrugdosnak, és továbbra is rendületlenül cibálják a táskámat, de nem hagyom, s mit ad Isten, meg az Univerzum, ma Brüsszelben, délután öt óra után egy kicsivel pont így esett a Botanique felé menet.

SOHA ne mondd, hogy …

Lefekvés előtt, ezerszer visszapörgetve a homályos és sokkoló képeket, feltettem magamban a kérdést, mit kezdhettem volna anyagi világunkban "nélkülözhetetlen" dolgaim nélkül ... a bekapcsolt magyar és brüsszeli mobilom, a bankkártyám, a személyi igazolványom, a lakcímkártyám, a TB kártyám, az adóigazolványom, az egészségkártyám nélkül. Ezek a papírok és műanyagok a jelen életem részei. Ragaszkodtam is hozzájuk olyannyira, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy átengedjem őket két sötét alaknak.

Egy csapat fiatal lánynak köszönhetem azt, hogy a támadóim abbahagyták a rugdosást és a táskám cibálását, mert amint az utca végén, a metróállomás kijáratánál meghallották a kiáltásaim (HELP, HELP, HELP teli torokból), elindultak felém az úttesten és rendőrségért kiáltottak (POLICE, POLICE, POLICE), mire a támadóim elszaladtak. Addigra odaért egy fiatal házaspár is, akik a gyermeküket tolták a babakocsiban. Kihívták a rendőrséget.

SOHA nem gondoltam, hogy majd egyszer lesz olyan, hogy ne jön ki szó a számon. Dadogtam. Dadogtam a rendőrségi kihallgatáson. Háromszor mondatták el velem ugyanazt, majd szembesítésre behoztak két színes bőrű férfit, ők voltak-e azok? Semmire sem emlékeztem. Azt mondtam férfiak támadtak meg. A szám vérzett egy kicsit. A dadogásom elmúlt egy óra alatt. A rendőrség hazavitt.
A könyököm estére bedagadt és elkezdett fájni. Miért mondtam, hogy férfiak voltak? Lehettek volna nők is. Bárhogy is volt, ezt a tapasztalást hozta nekem a Mikulás 2009 telén.

2009.12.06.

Az utcán eltöltött minden pillanatomban a környezetemet figyeltem, mikor ront majd rám megint két sötét alak a kocsik közül, a mások által tett minden mozdulatra összerezdültem, és a lefekvés előtt is újra csak a sötét árnyakat láttam a szemem előtt.

Bennem az a kérdés vetődött fel, ugye, nem marad ez mindig így?

Az itteni rendőrség tanácsai a brüsszeli karácsony idejére:

"...mert hát vannak olyan emberek, akik tele pénztárcával indulnak vásárolni ... és vannak olyanok, akiknek nincs semmijük, csak merszük ... és bármire képesek ..."

Ilyenkor itt megnövekszik a rablások, tolvajlások száma, és csak úgy lehet elkerülni a potenciális áldozat szerepét, ha fokozottan figyelünk értékeinkre, magunkra. Lehetőleg a kabát belső zsebében elzárva tartsuk a legértékesebb dolgainkat. Bár a nők számára sok szép táska készül, amit csak félvállra lehet tenni, vagy kézben lehet hordani, ajánlott olyat választani ebben az időszakban, aminek a pántját keresztezi lehet a mellkason, és akár a kabát alatt is lehet viselni. A sötét és nem túl forgalmas utcákon sem érdemes járkálni egyedül, sötétedés után lehetőleg csak a tömegközlekedést válassza az ember.

A DG AGRI-ban dolgozó kollégák azt mondták, hogy előfordult már, hogy este az épületből távozó tisztviselőkre "vadásztak" a hasonló alakok hasonló módszerekkel.