Entroido - Laza & Castro de Laza

Laza.

Amíg Xinzo de Límia  a modern karneválok megtestesítője, addig Laza és Castro de Laza az igazi, ősi karneváli hagyományok bölcsője. A farsang hétfő valahogy így kezdődik kora délután Lazán: a főtérre kiöntenek egy kocsi trágyát, jól felvizezik, és a jónép elkezd dobálózni vele, azután ahogy kimosakodnak a szarból, öt óra körül hoznak jó pár zsák földet hatalmas vöröshangyákkal és újra elkezdenek dobálózni, csak most a vöröshangyákkal. Közben lassan megtelik a főtér, miután mindenkinek van már legalább egy csípése jön a harmadikkörös lisztdobálás. "Sajnos" a kakiból és a vöröshangyákból kimaradtam, mert későn érkeztünk, viszont a lisztben megfürödhettem. Szállt a fehér por, közben a tömegben jó páran a hegyi tüskés bozótból kivágott ágakkal csapdosták egymást és az embereket, a PELIQUEIROS-ok fel-alá szaladgáltak csattogtatva ostoraikat. Majd bevonult a főtérre szamárháton a farsang örege, kíséretében pedig egy szamár vontatta kocsi, megrakva disznófüllel és orral. Erre a tömeg azonnal megrohanta a szekeret és próbált elcsenni egy-egy darabot a rakományból. Aki nem szerez legalább egy falatot a kocsiról, annak nem lesz szerencséje, így az emberek nagyon komolyan vették ezt a feladatot. A kocsi körbe volt kötözve a hegyi szúrós bozóttal, a kocsin álló emberek kezében is a tüskés ágak voltak, amikkel jól megcsapkodták az arra nyúló kezeket. Közben a peliqueirosok ott szaladgáltak a kocsi körül csapkodva az ostorukkal, de volt olyan is, aki lisztet szórt. Nagyon élveztem a káoszt! Túlélésre játszottunk a tömegben. Leírhatatlan a hangulata. Mikor kifosztották az emberek a kocsit, a színpadon megkezdődött a zene, a főtéren megkezdődött a tánc, ének, vagy csak beszélgetés hajnalig. 

Az este úgy telt, ahogy legtöbbször szokott buli idején. Valaki hozzánk verődött beszélgetni, vagy épp mi verődtünk oda másokhoz. Így találkoztam egy öreg bácsikával, aki még a vállamig sem ért, és lelkesen mesélt a régi időkről, amikor Franco betiltotta a karnevált, de Lazaban, Castro de Lazaban évről-évre sok férfi mégis átváltozott peliqueirosokká nem törődve semmivel. Minden mozdulatuk művészet volt, úgy csinálták, mint öregapáik, akik a dédapjuktól tanulták a hagyományt, majd vállalták a pár hónap börtönt, és a veréseket, mert csak ez illette őket, törvényszegőket.

Különleges varázsa volt a falunak, úgy éreztem magam, mint egy családban, az emberek őszintén beszélgettek egymással, bárki bárkitől kérdezhetett, bárki bárkinek bármiről mesélhetett. Jöttek Ferrolból, Santiagóból, Canadából, Ourénséből. Nagyszerű volt.

Castro de Laza.

Hajnali háromkor továbbálltunk az öt kilométerre levő Castro de Laza nevű helyre, ahol húsz ház, mi se több, és pár család él. A falucska főterén, ha mondhatok ilyet arra a kis utca – kiszélesedésre, raktak egy kis tüzet a helyiek, gallego dudások fújták a dalokat, voltak akik énekeltek, voltak akik táncoltak, és sokan csak beszélgettek. A falunak volt egy kocsmája is, jobban mondva, egy istállóból kialakított ivó, ahol csak a falak mellett volt egy-két pad, a kocsma közepén egy lyukas vashordóban égett a tűz, kémény nem volt, az emberek iszogattak, beszélgettek, már amelyikük képes volt még rá hajnali négy táján a sok szeszesitaltól.

Xinzo de Límia.

Hajnali öt körül visszaértünk Xinzóba, találkoztunk kis csoportunk másik felével, akik még mindig a Baila Morénára ropták valamelyik nagy zenebonázó teherautó mellett, majd a teherautón, ugyanazokkal a jelmezesekkel, ugyanolyan örült ritmusban a hatalmas tömeggel az utcákon. Nekem ötkor a lazai meghitt, családias farsangból alig felocsúdva nem sikerült felpörögnöm. Fáradtan leültünk egy bárba hárman kávézni, csaknem ülve aludtam, és nagyon vágytam a kis ágyamra, amit el is foglalhattam úgy reggel fél hét táján.

Peliqueiros: Laza és Castro de Laza dicsősége, azt mondják, hogy nincs olyan ház, ahol ne tartanának egy-két viseletet belőle. Ezek a falvak megőrizték évszázadok alatt a hagyományt, és innen terjedt el a többi településen is, például, a veríni cigarróns is erre a viseletre hasonlít. A fejen nagy fa maszk, valamilyen nagy erejű, legtöbbször ragadozó állat képével, kézben ostor, azzal suhintgatják meg azokat, akik nem állnak félre az útjukból és a derekukon pedig nagy bőröv van, kolompokkal. A viselet 25 - 30 kilogrammos, így elég edzettnek kell lennie ahhoz a férfinak, hogy napokon keresztül képes legyen benne futni és pajkoskodni a farsang alatt.