Mikor azt hiszed van választásod

 

BELSŐ UTAZÁS

Gyertyát gyújtok minden angyalkámért.

I. rész

Mikor azt hiszed van választásod.

2010 januárjában láttam először két csíkot terhességi teszten, mondhatni azt is, hogy diszkóbaleset volt vagy, hogy egy terhelt, több sebből vérző kapcsolatnak köszönhettem. Nem tudtam aludni azon az éjszakán. Megannyi érzés kavargott bennem. Megannyi gondolat, ami nem hagyott nyugodni. Eszembe jutottak korábbi kinyilatkoztatásaim: „a gyermek egy áldás!”, „egy nő hogyan is lehet képes lemondani az élet ajándékáról?!”, és ezekkel éles ellentétben sötét árnyként a félelem szülte gondolatok, amelyek nem a lényemből fakadtak, hanem a megfelelni akarásból. Megfelelni a család és a társadalom elvárásainak, mert én egy "jó gyerek" vagyok, és az olyan nőket, akik "megesnek", azokat megítélik. Így zakatolt bennem a „hogyan fogok egyedül felnevelni egy gyermeket?”, „mit gondol majd rólam a családom, a barátok, a munkatársak?”, "mi lesz a karrieremmel?"- és ez utóbbit éreztem a legabszurdabbnak mind közül. Az éjszaka vívódásában megkértem a gyermeket, hogy még várjon egy kicsit, nem készültem fel ilyen nagy változásra egyedül, nem így képzeltem el az anyává válást, mondhatni ez az időzítés nem tökéletes, és azt az ezüst szálat, amivel egymáshoz kapcsolódunk, vágjuk el közösen, szeretetben, megértésben, és bocsásson meg nekem, hogy így döntöttem, ilyen gyáván. Nem tudtam, mégis, melyik lenne a „jó” döntés, tartsam meg, vagy vetessem el? Ezért kitettem a testem mindenféle fizikai kihívásnak, maratoni forró vizes ülőfürdőt vettem a Széchenyi Gyógyfürdőben, másnap futottam a nagy kört a jeges Margit szigeten, közvetlen azután pedig elmentem még egy kemény jógaórára is. Kínoztam magamat, mind testileg, mind lelkileg. Vívódásomban még egy szakértő kártyavetőt is megkérdeztem, ugyan mondja meg, mi lesz velem, ha az egyik, vagy a másik opciót választom. Bármelyik kérdést tettem fel, csak egy választ kaptam, akárhogyan is döntök, sehogyan sem lesz jó nekem. Ezzel a válasszal nemigen tudtam mit kezdeni. Hogyan lehetséges ez?!

Én balga, akkor azt hittem dönthetek a sorsunk felett. Pár nap múlva megindult a vérzés, úgy hittem, egy kis rásegítéssel a természet eldöntötte, egy pillanatra talán meg is nyugodtam, hogy ennek így vége lett, mégis mellé vegyült egy nagy adag szomorúság a veszteségem miatt. A kórházi kontrollra azért még elmentem, ahol viszont megállapították, hogy méhen kívüli terhességem van, az életem veszélyben, azonnal be kell feküdnöm az osztályra és a bal oldali petevezetékemet mihamarabb el kell távolítani, mert ott tapadt meg a kicsike. Abban a pillanatban megsemmisültem, minden porcikám azt kívánta, bárcsak egy „normális” természetes terhességem lenne, és életet adhatnék ennek a csöppségnek. Akkor már zsigereimben tudtam, képtelen lettem volna az abortuszra, akkor már nem volt kérdésem. Az életemet adtam volna oda egy egészséges gyermekért. Megsemmisülten néztem magamra, hogyan gondolhattam „Istennek” magam, aki dönthet sorsokról?! Hogyan jöttem én ehhez? Zokogva altattak el a műtétre, és zokogva ébredtem az altatásból. Kivettek belőlem egy darabot, és azzal együtt a lelkemből is. Másnap az orvos félre hívott a folyosón és félreérthetetlenül tartotta mindkét tenyerét felém, miközben azt mondta, hogy ő volt az, akinek köszönhetek mindent. Kiszolgáltatottnak éreztem magam, olyan egyedül voltam, mint a kisujjam.

Az első csöppségem életének hét hete alatt megtanította velem, hogy egyetlen nő érzéseit sem szabad megítélni a gyermekvállalással kapcsolatban, soha nem lehet tudni, mit él meg az adott életszakaszában, élethelyzetében. Igaz az a mondás, hogy egy nő képes megtenni mindent azért, hogy ne legyen, vagy, hogy legyen gyermeke.  Ennek az őserőnek minden korban és időben ott van a lenyomata, amilyen erős a nemakarás, olyan erős az akarás, mert ebben a duális világban, ahol a nappalnak az éjszaka a párja, a feketének a fehér, azt hiszem ez csak így egyenlítődhet ki. Egyszerre, egy időben voltam képes átélni ennek a hatalmas erőnek mindkét végletét.

Hálás vagyok ezért. Köszönöm a tanítást! Tisztelek minden nőt, aki nem dönt, aki nemet dönt és aki igent dönt. Már nem volt többé kérdés az sem, hogy szeretnék-e gyermeket, hisz zsigeri szinten tudtam, és tudom azóta, hogy én még ebben az életben szeretnék gyermeket vállalni, és szerető családban élni.