Mikor már mindent kipróbáltál


BELSŐ UTAZÁS


Gyertyát gyújtok minden angyalkámért.


II. rész


Mikor már úgy érzed, hogy mindent kipróbáltál.


A méhen kívüli terhességem és az egyik petevezetékem elvesztése után kicsit magamba szálltam. Folytattam a belső munkát, hogy még egyszer ilyen ne fordulhasson elő velem és be tudjam gyógyítani lelkem sebét. Ezen az öngyógyító úton a fél világot bejártam, találkoztam több mesterrel, guruval, tanítóval. Voltam csendben napokig, táncoltam, jógáztam, imádkoztam, mezítláb hegyet másztam, nomádként sátraztam. Kérdeztem asztrológust, numerológust, kártyavetőt, lélekszerelőt, kineziológust, hogy merre induljak, min változtassak, utaztam előző életekbe, jártam pszichológusnál, konzultáltam homeopátiás orvossal, voltam többször többféle családállításon. Hallgattam lélekemelő előadásokat, voltam mantra és meditációs estéken. Olvastam önfejlesztő, motivációs, spirituális könyveket, azért, hogy meggyógyítsam magam, hogy ráleljek a páromra az életben, aki szeret és én viszont szerethetem, aki velem szeretne családot és én vele szeretnék családot, aki engem választ, amikor válaszúthoz ér, és én őt választom, amikor válaszúthoz érek, akivel egyfelé tarthatunk az életben, szeretetben, megbecsülésben, tiszteletben, békességben, egységben, egyetértésben.

Azt hittem, valahol csak lesz egy mankó, egy mondat, egy gondolat, amitől beindul a változás.

Sokáig úgy tűnt, hogy a hosszú évek csak teltek és teltek. Nemhogy a gyermekáldás, de még egy párkapcsolatra sem futotta évekig. Nem találkoztam egyetlen olyan férfival sem, akivel együtt tudott volna dobogni a szívem, akivel a családról és gyermekről szóló álmom közös álommá válhatott volna.

Amellett, hogy a belső munkában elmélyedtem, a világnak is megmutattam magam, nem az voltam, aki a szoba négy fala között áhított volna társat magának, arra várva, hátha a nagy Ő rányitja az ajtót. Eljártam szórakozóhelyekre, különböző érdeklődési körű emberekkel tartottam kapcsolatot, többféle sportot űztem, számtalan helyre elutaztam, és jól ismertek a munkahelyemen is.

A göröngyös úton - a teljesség igénye nélkül -  találkoztam:

A.J. Christiannal, és mondhatnám, a többi tapasztalás már csak visszhang volt az óceánom végtelen víztükrén, mert a "Mit keresett Isten a nappalimban?" című könyvének elolvasását követően és az előadásai, táborai alatt olyan mély szeretetet élhettem meg, olyan szavakkal le nem írható élményeket kaptam, amilyeneket soha azelőtt, és minden egyes alkalommal kaptam felimerést. Hálás vagyok, hogy ismerhetem Őt. http://ajchristian.hu/

Johnné Baki Máriával a Holisztikus Oktatási Központ vezetőjétől és elkötelezett munkatársaitól, barátaitól tanulhattam természetgyógyászatot, fitoterápiát, természetgyógyászatot, alternatív mozgás és masszázs terápiákat. Az iskola hű volt a nevéhez, gyönyörűen át tudott adni egy széles látókörű szemléletet a test, lélek és szellem egészségéhez. Közben megtanultam az Aviva tornát, többféle jóga irányzatot, és Kőhegyi Károlytól arkloki harcművészetet is https://onazonossag.hu/.

Fehérvári Melindával https://tanleymilet.com/ végig jártam az El Camino-t, a zarándokutat, amelynek minden kilométere tartogatott számomra egy leckét az életről.

Ceglédi Alexandra 100% nőstény projektjének lelkes tagja voltam, azóta is úgy gondolok rá szeretettel, mint minden idők legjobb női tánctanárára, aki képes volt bármely "nősténytársnak" átadni a NŐ esszenciáját a mozdulatok és a hangok közt megszülető csendben.

Barátaimnak köszönhetően élhettem közel két hónapot Ausztráliában, onnan egy szóló sátorral három hét alatt bejártam Új-Zéland déli szigetét. Ezt követően Indonéziában, Bali szigetén pár kisebb kirándulás mellett szinte beköltöztem a The Joga Barn -ba https://www.theyogabarn.com/ ahol csodálatos tanárokkal, mesterekkel találkozhattam, mint például Wakuha https://www.wakuha.com/ , Punnu Singh Wasu https://www.punnuwasu.com/

A Movement Medicine fantasztikus tánc- nyelvet tárt elém, https://movementmedicineassociation.org/ jártam olyan kiváló tanárok óráin, mint például David Mooney https://www.embodiment.ie/  Mark Boylan, de találkoztam az iskola alapítójával is, Ya’Acov Darling Khannal, és ahhoz hogy az élmény teljes legyen a magyar csapat Mihályi Patríciával is minden lehetséges áldozatos munkát, figyelmet, szeretetet hozzátett. https://mmhungary.wordpress.com/szemelyes/

Noana https://lelekalkimia.blogspot.com/ inspirációjával eljutottam Brazíliába, Abadianiába, ahol találkozhattam João de Deussal is a Casaban https://www.casadonignacio.com/, még mielőtt letartóztatták volna. Három hét imádság alatt nem tapasztaltam semmi olyat, amit később az újságcikkekben olvastam. A hely igazán különleges és az ott levő energia, entitások, ki hogyan nevezi szavakkal le nem írható belső megélést adott. Gyurácz Eszter https://www.gyogyito-szeretet.hu/ vezetésével jártam még Medjugorjeban is, ahol mezítláb jártam meg a Jézus hegyet, felajánlottam a gyermekáldásért a családunkban.

Megtaláltam Estas Tonne https://www.estastonne.com/ csodálatos gitárzenéje által Zola Dubnikova-t, aki az egyik közös videójukban imát mond a nőkért. Azonnal tudtam, hogy vele találkoznom kell. Egy holisztikus táncot oktató csodálatos embert ismerhettem meg személyesen, és részt vettem egy hétvégés programján Varsóban majd nyolc hetet töltöttem el a vezetésével Arambolban https://zoladubnikova.com/  egy női tánc táborban 33 másik sorstársammal együtt. Az a két hónap maga volt az újjászületés számomra, rengeteget kaptam és olyan különleges társaim voltak az úton, mint például Nikla Rabamashi Bontadelli https://niklabontadelli.ch/en/ vagy Maya  Abou Chedid https://www.inspirited.world/

Jártam Badenszi Erikánál https://badenszkierika.hu/  Dr. Csomai Zitánál https://www.drcsomaizita.hu/  Kenéz Tündénél https://keneztunde.hu/ Somogyi Péternél https://www.lelekszereles.hu/  , útmutatást adott Pápay Eszter író-költő, művészetterapeuta, Hegedűs Beatrix életfejlesztő , Bábity Richárd asztrológus https://zoldkor.com/, Balogh Beáta asztrológus https://www.facebook.com/Asztrocentrum ,voltam Demeter Katalin kineziológusnál, Vogl Krisztina hipnoterapeutánál, jártam többféle családállításon Johnné Baki Máriánál, Dr. Angster Máriánál https://www.angstermaria.hu/. Kipróbáltam Németh Tündével Budapesten az Arwen tornát is, nagyon jól átmozgatta a női szerveimet. https://www.arwentorna.hu/ Töltekezhettem az Azori szigeteken Füzi Zsófi jóvoltából, aki a masszázs mellett elvonulásokat is tart. https://www.genuineglowretreats.com/.

Minden barátságért, találkozásért és tapasztalatért hálás vagyok! 

Megjegyzések