A Szárnyas Malac kalandjai

UTAZÁS A SZAVAK SZÁRNYÁN

SZEM

A Szárnyas Malac kalandjai

A cirkuszi akrobata

A verőfényes napsütésben Szárnyas Malacnak repülhetnékje támadt. Gondolt egyet, és kirepült a vadvirágos rétre. Méhecskék hadával hancúrozván szállt egyik virágról a másikra. Annyira belefeledkezett a játékba, hogy észre sem vette Katót, ki kissé álmoskásan a vonuló felhőkben gyönyörködött a dombtetőn.

Kató összerezzent, mikor Szárnyas Malac a homlokának csapódott.

„Mi a szösz?” – szaladt ki a száján.

„Nem szösz! Röf!” – mondta a malac, kissé szédülten.

„Hát téged mi szél hozott?” – kérdezte Kató.

„Nem mi szél, hanem idesüss, mi szárny!” – kérkedett a Szárnyas Malac. „Bóbitától, a tündértől kaptam. Ugye milyen formás? Röf! Röf!”, és közben illegette magát, majd bukfencezett párat a levegőben.

Kató szájtátva figyelte a produkciót. Még ilyet sem látott. „Elmehetnél a cirkuszba akrobatának!” –szólalt meg végül. „Felhőországban épp hetedhét országra szóló vigasságra készülnek. Mog király leányát, Bogyóvérét, mélységes szomorúság emészti. Senki sem tudja, mi baja lehet. Jutalmat kap az, aki felvidítja őt.”

„Nahát! Itt valamit tenni kell! Röf! Röf!” – állapította meg. „A játék, mókázás, bohóckodás nem az udvari mulattatók feladata?” – kérdezte.

„Óh, dehogynem! De már semmi sem a régi! Képzeld, a bolondot megszállta egy lidérces kígyó! Aztán a beszélő kányát a cukrász felesége véletlenül megkopasztotta a tyúk helyett. Elfelejtette feltenni a szemüvegét. Ha a férje nem ért volna időben a konyhába, a híres kányának befellegzik. Aztán ott van a cirkusz hercegnője! Ő volt a legünnepeltebb díva Felhőországban. A népek csodálták pacsirta hangját, táncának libbenő könnyedségét, arcának hamvasságát. Mostanában viszont sorra rontja el produkcióit. Hol hamisan énekel, hol megbotlik saját lábában, hol hatalmas karikák vannak a szemei alatt. Esténként bezárkózik cifra palotájába, és kesereg. Azt rebesgetik, hogy mindenét odaadná, ha lenne egy hete a kikapcsolódásra! A társulat vezetője viszont kérlelhetetlen, dörgedelmes szavai még most is visszhangzanak a fellegekben: „Az előadásnak folytatódnia kell! Ha törik, ha szakad! Nincs szabadság! Ebből nem engedek egy fikarcnyit sem!” – panaszolta Kató.

Szárnyas Malac először csak ráncolta homlokát. Töprengett. Aztán széles vigyor futott körbe orcáján. „Van megoldás! – kiáltotta. Uí! Semmiség! Mókáért s kacagásért Tündérországban hozzám fordulnak az angyalok. Felvidítom én Mog király leányát is! Még a cirkusz hercegnőjének bajára is tudok gyógyírt! Röf! Röf! Uí!” – és már tova is repült.

„Járj szerencsével!” – kiáltotta utána Kató.

Szárnyas Malac nem teketóriázott. Útba ejtette a Méhkirálynőt, akitől kért egy kis csupor mézet, majd Tündérországban a békák karnagyától kölcsönvett egy fuvolát. „A többit megoldja!” – gondolta.

Felhőország határában bárányok legelésztek, „egy-kettő-három”, röppent át felettük tova a habos gomolyagokba, az égi magasságokba, hol Mog király trónol.

A szokásos mulatságra készültek a palotában. Százával tódultak a terembe a kíváncsiskodók. Bogyóvére királylány haját tépve senkire sem volt kíváncsi. Édesapja méltóságteljesen szólott a vendégekhez: „Kezdődjék hát a hetedhét országra szóló vigasság! Akinek sikerül mosolyt csalnia Bogyóvére királykisasszony arcára, annak jutalom üti a markát! De, jaj, annak, kinek előadásától lányomnak sírásra görbül a szája!”

A cirkuszi társulat vezetője reszketett félelmében: „Most mitévők legyünk?” Ekkor libbent be Szárnyas Malac és felkiáltott: „Mester! Most nincs idő sopánkodásra, a tettek mezejére kell lépni! Itt van ez a fuvola, csak fújjad-fújjad! Mágikus kígyóbűvölő!

Amint megszólalt a fuvola hangja, a lidérces kígyó megszelídült. A bolond újra mókázhatott a királylány kedvére. Az első terv bevált! Uí! - kuncogott a malac: „Még nem mosolyog, de már abbahagyta a hajtépést!”

Amíg a bolond bolondozott, Szárnyas Malac odarepült a beszélő kányához, és így szólt hozzá: „Hallottam, te szegény pára, míly szörnyű dolgok történtek veled, de most nincs idő sopánkodásra, a tettek mezejére kell lépni! Itt van ez a csupor méz, kend be magad vele, és hemperegj meg kitépett tollaidban. Hagyj egy kanállal a torkodra is, rekedtség ellen kiváló! Te következel!”

A kánya érces hangján belekezdett viccei mesélésbe. Mog király pocakja remegett a nevetéstől. Bogyóvére királykisasszony inkább a kopasztott kánya ragasztott tollruháját találta mulatságosnak, és már – már mosolygott is. „A második terv is sikerült.” – dörzsölte a tenyerét a malac.

A cirkusz hercegnője nagyokat sóhajtva öltözködött díszes színpadi ruhájába. Patakokban folytak könnyei, hosszú csíkot húzva leázó szemfestékével

„Menj innen! Nem láthat így senki!” – csattant fel, mikor Szárnyas Malac berontott hozzá. „Hercegnő, minden idők legtehetségesebb művésznője, töröld le könnyeid! Megjött a felmentő sereg egy személyben! Pakolj össze! Ha sietsz, még Katóval is összefuthatsz a réten! Csak annyit kérek, hogy hadd maradjak itt cifra palotádban, és hadd legyek én a cirkusz hercege egy hétig!” – kérte a malac. „Ó, hát igazán megtennéd, hős lovag?! Hálás lennék érte! Használd csak a dolgaimat, amíg távol leszek. Sok sikert és köszönöm!” – válaszolta a hercegnő.

A cirkuszi társulat vezetője alig hitt a szemének, mikor az utolsó produkcióra szétnyíltak a függönyök. Szárnyas Malac a reflektorfényben! Rózsaszín húsos testén két kicsiny szárny, nyakában ékszerek, ujjain gyűrűk, fejében fátyol, konnektor-orrában karika. A levegő akrobatája: röpköd, pörög-forog, közben röfög! „Még ilyet!” – ámult és bámult. S láss csodát, Bogyóvére kikacagta. Mikor a malac a ráadást játszotta, az egész királyi udvar gurult a nevetéstől.

„Jöjjön elém az a repülő malac!” – szólalt meg az előadás végén Mog király.

„Fenséges úr, szolgálatára!” – reppent elé Szárnyas Malac.

„Megnevettetted a lányom, te Malac, ezért jutalmat érdemelsz: neked adom fele királyságom!” – jelentette ki a király.

„Király uram, köszönöm nagylelkűségedet, de nem fogadhatom ezt a kegyet. Túl nagy ajándék lenne! Viszont arra kérlek, hadd maradjak még egy hétig a társulattal, és hadd mókázzunk kedvünkre!” – felelte a Szárnyas Malac.

Míg Felhőországot göndör kacajok rázták, a cirkusz hercegnője bejárta dombot s rétet, talán még Katóval is találkozott. Egy hét elteltével kipihenten tért vissza hazájába. Szárnyas Malac is búcsúzott újdonsült barátaitól, visszaadva a művésznőnek a cifra palotát.

„Visszavárlak! Jó utat!” – kiáltotta Bogyóvére, és még hosszan integetett utána.

„Viszont látásra! Röf! Röf! Uí!” – köszönt el a malac, és elrepült új kalandokat keresve.

Itt a vége, malac-szárnnyal repülj véle!

Budapest, 2012. január 18.