 |
| Az úton - A Caminom 24 napja |
Előzmények
Beszélgetés a Bakancsommal
Ültem az ágyamon és dög meleg volt a szobámban.
Előttem a hátizsákom és legjobb barátom, a Bakancsom. Az a Bakancs, ami a San Mamede-i tehénkergetős história után lett az enyém, gondosan a lábamra választva, és
közel egy évig a Hegyünkön elválaszthatatlan társam lett. El kellett neki is
meséljem, hogy hol is kezdődött minden, tudnia kellett, mire vállalkozunk.
Valamikor 2004 tavaszán elolvastam Sherley
McClain Caminoját, benne csodálatos lélek-felfedezésével, majd egy magyar utazó
gondolatait Pamplonától Santiagoig, míg végül a végállomást, a Santiago de Compostella-i katedrálist is láthattam a
saját szememmel, láthattam a sugárzó boldogságot az emberek arcán, amint ott
állnak a téren a templom előtt és elkezdődik valami az életükben az útjuk végén.
Csak arra tudtam gondolni, akárhányszor arra
jártam, hogy ezt milyen jó lenne egyszer nekem is átélni, úgy állni a főtéren,
hogy már benne van az én lábamban is az a közel nyolcszáz kilométer. Akkor, tavasszal még úgy festett a dolog, hogy
mindez csak álom marad, 2005 júniusában viszont már a repülőjegy is a kezemben volt.
Te és én! Kedves Bakancs, ugye vigyázol rám az út
során? Hogy miért akarom megtenni ezt az utat? Kíváncsi vagyok milyen érzés
megérkezni Santiago de Compostellába nyolcszáz kilométer után, érdekel, hogy mit tud
mutatni nekem az út? Mit szán nekem? Kíváncsi vagyok azokra a zarándok
társakra, akik velünk együtt vágnak neki a Caminónak. Őket vajon mi vezérli?
Tele voltam bizsergéssel. Tudtam, hogy életem
egy fontos állomásához érkeztem. A jövőn méláztam: miután megteszem Szent Jakab
szeretet- útját, fogalmam sem volt, honnan, merre, hová, meddig vezet az utam; de
talán fölösleges is volt töprengeni. Majd csak lesz valahogy! Ami bennem volt,
az a nagybetűs Várakozás. Várakozás a repülő indulásáig. Azt kívántam, hogy legyen ez egy elvárás
nélküli út az ismeretlen ismerősbe! Ha nincs elvárás, nincs csalódás!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése