Festa do boi

A bikafuttatás

2004. június 15.

Beszámolok egy igazi spanyol specialitásról: a BIKAFUTTATÁS-ról, „fésta do boi”, ahogy itt mondják gallegóul.

Szombaton délelőtt elutaztunk Allarizba, ahol már csütörtök óta ittak a helyiek – hol többet, hol kevesebbet, de általában, amikor ébren voltak, sokat. A kisváros Ourensétől fél órás buszútra van, viszonylag közel.

Nagyon nyugis délelőttünk volt, sétáltunk a kisváros sikátoros, végig felzászlózott utcáin. Embereket alig láttunk, valószínű még mindenki aludt a reggeli bikafuttatásba nyúló péntek esti buli után, amiről lemaradtunk. A fél kilences kezdés nekünk korán volt, az ittenieknek meg későn. Alig vártuk viszont már a „délit”. Fél kettőre azért szép számmal gyűltek már össze a főtérén az emberek. Fel volt állítva egy kis színpad a templom tövében a téren, a színpadon pedig vagy 10 dobos adta a fesztivál lüktetését az ütemmel, majd eldördültek a puskák, ami azt jelentette, hogy elengedték a bikákat. Kiderült, hogy csak egy bika van, és az is kicsi, úgyhogy készítettünk pár fotót és futottunk a bika után, hogy lássunk is valamit az eseményből. Megtudtuk azt is, hogy a bika nyakára pár kötelet kötnek, aminek a végét 3-4 ember fogja, így nem veszélyes, azt mondják.

A délután ismét nyugalmasan telt. Ettünk, majd ejtőztünk a falu alatt, a folyó partján. A vállalkozó kedvűek fürödtek is.

Estére újra futtattak bikát. Ott volt a helyünk! Már rengetegen álltak az utcákon, énekeltek és csak ittak-ittak. A főtérre mentünk, hogy lássunk is valamit az eseményekből. A színpadon a dobosok továbbra is adták az ütemet, fúvós zenekar állt a városháza egy erkélyén, mindenki teli torokból üvöltötte „ai vén a boi”-t. Alig lehetett megmozdulni.

Egyszer csak eldördültek a puskák, és már jött is a bika. Mi a tömegben egy helyben álltunk, de nem sokáig, mert megindultak az emberek, és egyszer csak azt láttam, hogy a bika tőlem 3 métere van, az emberek rohantak és sodortak engem is, próbáltam felvenni a ritmust, kevesebb sikerrel, kis csapatunk elszakadt egymástól. Az eszeveszett futásban elestem, de szerencsémre pont egy ház ajtaja mellett, és a kapualjban állók behúztak a házba. Meg sem tudtam szólalni jó pár percig. Csak tipró lábakat láttam, meg a rohanó bikát. Egy kicsit lenyúztam a könyököm, de semmi más bajom nem lett. Mondjuk a túrázás közben szerzett egyéb karcolásokhoz nem is állt rosszul.

Mikor engem elsodort a tömeg, a társaim ott maradtak a téren a falhoz lapulva, és a bika pont feléjük tartott, körülbelül fél méterre állt meg tőlük, ők megdermedve, arra várva, hogy elráncigálják a bikát. Hát, nem tudom mennyit ért a ráncigálás, egyáltalán érezhette-e a bika, mert egy hatalmas állat volt, kétszer nagyobb, mint a délelőtti. Egy félelmetes fekete!

Szerettünk volna kikerülni a tömegből, de mikor elindultunk volna, újra megindult a tömeg. Visszaugrottunk ugyanabba a kapualjba, és csak a rohanó embereket, meg a bikát láttuk újra. Amint elmentek, gyorsan elkezdtünk futni az ellenkező irányba, hogy kiérjünk a veszélyzónából.

Még Ourensében is a hatása alatt voltunk a történteknek. Így este, hogy lenyugodjunk, kimentünk a városba, ahol éppen egy egyhetes fesztivál kezdődött sok-sok zenével. Hajnalig táncoltunk.

A bikafuttatást meg ajánlom mindenkinek! Ki kell próbálni mindent! Egy kis izgalom nem árt, bár úgy is lehet élvezni, hogy nem épp a főtérén ugrál az ember, és azt sem tudja, hogy honnan jön a bika.

Ami viszont hasznos lehet: jó futócipő, kényelmes ruha, aminek nem árt, ha lesörözik, levörösborozzák, le… és lehetőleg ne legyen az ember kezében semmi sem, sem a hátán, sem a vállán (se táska, se fényképezőgép, se videó, se kiskutya, vagy kismacska …)

„Ai vén a boi”

Forrás: https://www.turismo.gal/recurso/-/detalle/fi-or-000011/festa-do-boi?langId=es_ES