Porto

Szeretem az ablakokat. Az ablak megmutat és eltakar. Az ablakok sokfélék lehetnek, épp készülők, újak, frissen festettek, kopottak, tiszták, koszosok, színesek, szürkék, egyszerűek, díszesek, szimplák, duplák, nagyok, kicsik, tejesüvegesek, repedt, vagy kitört üvegűek, esőtől áztatottak, mintha épp sírnának. Mindenki fel tud sorolni még vagy ezerféle ablak formát. Mégis, mindben ablakban van valami közös. Az ablakok rátekintenek a világra és a világ beáramlik rajtuk; előttük és mögöttük zajlik az élet, mindegyik élet más és más, egyedi és megismételhetetlen. Még akkor is, ha az idős néni meg is halt volna az ablaka mögül, és a háza üresen áll, de az üresség csak látszatra az, benne lehet élete a pókoknak is. Portóban az ezernyi ablakán és a finom borán kívül megragadtak a piciny szatócsboltok, ahol a 70 év felé közeledő eladók életkora megegyezik az általuk használt tárgyakéval; az utcán halat áruló és pucoló nénik, a reggeli fényben fürdő, ébredező arcok; a kávét szürcsölő vagy épp hosszan elmélázó idős férfiak, az illatozó sütemények, kopogó cipők az esőtől fénylő utcakövön; az utcára teregetett, friss illatú, szélben lengedező lepedők; a fázó, rühes kismacska a repedt kapualjban egy üres vajas doboz mellett.